Tőtös János és Erzsike, nyugdíjas lelkipásztor házaspár, 2015-ben csatlakozott Michel és Janet szolgálatához a Korall közben, és nagy szerepet vállaltak a Gyülekezet létrehozásában is. Bár 2019 végén elbúcsúztak tőlünk, most is szeretettel emlékeznek vissza a nálunk töltött négy évre, és még mindig imádságaikban hordozzák a Korallt. 2025 februárjában együtt meséltek a kezdetekről:
Nem épp hajléktalan, de roma népekkel volt sok tapasztalatunk Erdélyben. Gyülekezeteket plántáltunk, gondoskodó szeretetben hordoztuk és tanítványoztuk őket.
Nyugdíjba vonulásunkkor átköltöztünk Magyarországra, a Vecsési Gyülekezetnek lettünk tagjai. A Kondorosi Baptista Gyülekezetben szolgáltunk egy rövidebb szakaszt, majd a Baptista Rádió számára készítettem áhítatokat (János). Közben kerestük az Úr vezetését.
Eközben Michel testvérék kértek az Egyháztól a hajléktalanok közti szolgálathoz egy egyetemista fordítót…! Tréfás a történet!
Papp János testvér és Durkó István testvér behívtak a központba megbeszélni, hogy miről lenne szó. Pont akkortájt az volt a Mai Igében háromszor is, sorban, hogy “Csinálj már valamit! Tegyél valamit!” Imádkoztunk, hogy bevállaljuk? Hogy legyen? Vágytunk volna már szolgálni elkötelezettebben, és úgy éreztük, hogy ez Istentől van. Elfogadhatjuk, ameddig az Úr úgy akarja. Mentünk: előbb én, aztán Erzsikém is.
2015 őszén kezdtünk csütörtökönként a Baptista Kőbányai Szolgáltató Centrumban. Akkoriban több százan jöttek ebédelni, váltották egymást 10 órától 14 óráig. Ezeket az alkalmakat próbáltuk megragadni. Michel gitározott, énekelt, én meg bizonyságot tettem. Ha ő beszélt, én fordítottam. Általában olyasmit mondtunk, hogy
“Isten szeret titeket, vár benneteket, mi is várunk, mi is szeretünk, ne siessetek el!”
Sokszor ott is ettünk a vendégekkel, az egyszerű ebédjüket.
Kutiné Ádám Szilvia intézményvezető adott szívesen egy kis szobát az ebédlő mellett. A Vecsési Gyülekezetből a diakónus testvér jött a segítségünkre a szükséges anyagokkal, és egy napon be is tudtuk fejezni a rendbetételét. Inkább imateremnek készítettük, mint raktárnak, ahogy most van: akkor székek voltak benne, egy asztal, és az emberek jöttek be ebéd közben, hogy külön-külön imádkozzunk értük. Volt, aki rendszeresen jött, volt, aki aztán lemaradt…
2016 húsvétjától havonta istentiszteletet kezdtünk tartani, amire csütörtökönként hívtuk az embereket. Aztán lett két vasárnap egy hónapban, utána meg minden vasárnap. Az elsőkön szendvicseket készítettünk, én (Erzsi) is benne voltam abban a csapatban egy jó darabig. De volt, hogy a kis irodában őriztem a csomagokat. Ott ez fontos szolgálat…
Volt egy orgonista is, Vilmos. Beült az orgonába, mert hozott Michel egy kicsike használtat. Azt úgy tudta működtetni! Nem volt hívő, de az énekeinkhez azonnal be tudott kapcsolódni. Máshol pénzt is adtak neki, hozzánk az eledelért jött. Nagyon sajnáltuk, hogy egyik napon csak jött a hír, hogy nincsen Vili többé.
Volt egy idősebb hölgy, aki most is fel-felbukkan, őt nem tudtuk meggyőzni a bemerítésről. Sokat imádkoztunk érte, de nem hajlott. Nagyon kedves volt, nagyon szerettük egymást.
Volt egy pár, akiket Janet tanított hosszasan a pénz kezelésére, de állandóan adósságban voltak, pedig nagyobb nyugdíjuk volt, mint a miénk… Minden butaságot megvettek. “Csak ennyit kell fizetni most!” – ezeknek bedőltek, belebújtak körtartozásokba úgy, hogy nem tudtak kijönni. De ők hűségesen jöttek, bemerítkeztek.
Aztán volt egy bácsi, aki megsértődött az egyik igehirdetésen, és azt mondta, hogy “át kell írni azt a Bibliát, amiből beszél, mert ez nem jó!” Humoros volt…
Voltak kicsit zavaróbb emberek, például egy nagyon lelkendezős néni, mindig “halleluját” meg mindenféle hasonlót mondott. Janet nagy művész volt, le tudta csendesíteni őket. Kihívta, hogy “Valamit mondok!” vagy “Gyere, adok valamit!” János is sokszor próbálta őket csitítani, hogy azért a vágyakozók felfogását össze ne zavarják.
Közben egyre több igehirdető jött, Hodozsó János testvér rendszeresen a családjával, meg David Steele és Dan Bishop. Nagyon szerettük a Pánczél lányokat is: Vikit, Sárit és Rebekát, akik dicsőítéssel szolgáltak.
2018-ban volt az első bemerítés. Nem tudtuk olyan méltóságteljesen előkészíteni, mint ahogy egy klasszikus bemerítkezés történik, de azok a legkiemelkedőbb, nagyon megható emlékek.
A mi időnkben kettő volt, de később is tartottak. Tudjuk, mert nálunk volt a Vecsési Gyülekezet medencéje, amikor nekik nem volt hol tárolniuk. Michel akkor idejött hozzánk kölcsönkérni.
Eleinte Michelben nagyon meglepett, hogy ad pénzt a hajléktalanoknak. Nem sokat: egy útiköltséget, gyógyszerre, vagy amire kérték. Amikor látta, hogy nem adják vissza, onnantól nagyon okosan csinálta: megszabta, hogy a felét vissza kell adniuk két hét múlva. Csak akkor kapott az az ember máskor is. Gyógyszerkiváltásra az elején mentem én (János) is fordítani, de aztán nem kellett, ismerték már Michelt…
Rá voltunk készülve, hogy itt nem lesz könnyű a szolgálat. A kevés eredmény a sok befektetés mellett kicsit nehéz.
Egy fiatalembert próbáltam meggyőzni, hogy hagyja el a drogot. “Tízezer forintért mennyi ideig elég neked?” Azt mondja, 2-3 alkalomra elég. De bevétele nem volt semmi! Nem tudtuk meggyőzni őket. Sokan meghaltak drog miatt.
Nagyon értékeltük Michelékben az óriási megmentési szándékot. Nem csak a lelkek megmentésével foglalkoztak. Kórházba vitték őket, ha kellett, vittek nekik a kanalat, villát, ruhát, cipőt, csodálatos volt.
A türelem, a béketűrés sokat jelent, és Michelék ezt jól tudják csinálni. A végsőkig készek megtenni mindent értük, és nem számít, hogy lesz-e hálaadás vagy nem.
Csodáljuk őket, mert nem adják fel, bírják szépen, szolgálnak és kitartanak. Nem szaladnak haza.
Mi eközben 2018-ban elkezdtünk a vecsési Gondozási Központban az idősek között szolgálni kéthetente szerdán. Nem azért jöttünk el a hajléktalanoktól, mert jött valami különleges elhívás, vagy belefáradtunk, hanem egyszerűen megsokasodtak a missziói munkások, és beláttuk, hogy betöltik teljesen a szolgálatot, minden elég jól működött. Meg hát az egészségünk sem olyan jó már. 2019 decemberében búcsúztatott el a szolgálattól Steiner József és Durkó István. Nagyon szép szakasznak tudnánk nevezni részünkről a Korallban töltött négy évet.
2019 decemberében a búcsúzáskor. Kép forrása: https://www.baptist.hu/koszonet/